|
A megyeháza előtt két mellszobor található. Az egyik Lónyay Menyhért grófot ábrázolja, aki 1867-től az Andrássy-kormány pénzügyminisztere, 1870-71-ben Ausztria-Magyarország közös pénzügyminisztere, 1871-72-ben miniszterelnök volt
A másik mellszobor Kállay Miklóst ábrázolja, aki 1922-1929 között Szabolcs vármegye főispánja, a Gömbös-kormányban földművelésügyi miniszter, majd 1942 március 9-től miniszterelnök volt. Az ő - egyébként sikertelen - politikáját nevezték Kállay-kettősnek
Az oszlop felirata: "Ezen emléktől délnyugatra 46 méter távolságra feküdt a Nyírségnek 1654-ben már megújított s 1873-ban elbontott ősrégi egyháza, melytől Nyíregyháza község nevét vette"
A város legértékesebb műemléke a barokk evangélikus templom, mely Nyíregyháza zenei életének fontos színhelye. Zenekari, énekkari, orgonakoncertek váltják egymást egész évben. Az épület több puszta építészeti alkotásnál, egy darabja a város történetének. Létezését II. József türelmi rendeletének köszönheti, melyet a hátsó, keleti oldalon, a sekrestye kapuja fölötti latin felirat örökít meg. A templom két év alatt készült el, 1784-86 között, Giuseppe Aprilis tervei alapján. A templom eredeti homlokzata, külseje az akkori helytartótanács kikötésének megfelelően dísztelen volt. A sivár és szegényes külsőt végül az 1885-86-os külső tatarozással sikerült tagoltabbá tenni. Békéscsaba után ez az ország második legnagyobb evangélikus temploma.
A város központi terén, a Kossuth téren találjuk a római katolikus társszékesegyház templomát. A templom 1994-től püspöki székesegyház, melynek legszebb része a monumentális kereszthajó, boltmezőiben a négy evangélista alakjával. Gyakran hasonlítják a szegedi dómhoz, amelynél azonban korábban, 1902-1904 között épült Nagy Virgil tervei alapján.
Földrajzi hely |
| ||
Téma |
| ||
| |||
| |||
| |||
Kulcsszavak | Kállay Miklós; Lónyay Menyhért; Nyíregyháza |
Gruber Péter | 2010.08.08 |